„A MA KÖRNYEZETI NEVELÉSE A HOLNAP ÉLETLEHETŐSÉGÉT ALAPOZZA MEG!” (Drávai Mária)

Az Ökoiskola a fenntartható fejlődés iskolája. Azaz: a diákok, a tanárok, az iskola dolgozói úgy élnek, dolgoznak, tanulnak, hogy felelősen gazdálkodnak a természeti forrásokkal, hogy azokból a következő generációnak is jusson.
A hétköznapokban ez annyit jelent, hogy figyelünk a környezetünkre, tisztán tartjuk, szépítjük, lehetőleg természetes anyagokból készült dekorációkkal. Nem pazaroljuk az energiát. Egészségesen élünk, táplálkozunk, sportolunk, és ha tehetjük, kint vagyunk a szabadban. Nem termelünk hulladékot, ha mégis, akkor szelektíven gyűjtjük.

Szemléletet csak úgy lehet formálni, ha minden tantárgyban és minden iskolán kívüli programon törekszünk arra, hogy diákjaink ne elszigetelt ismereteket szerezzenek, hanem egységes egészként lássák a természetet, s benne az embert. Megtanítjuk őket arra, hogy a természetben tapasztalt jelenségek okait keressék, kutassák a köztük rejlő összefüggéseket. Így válhatnak a gyerekek majd tudatos környezetvédővé, a természetet féltő, óvó felnőttekké.

2016 óta Örökös Ökoiskola vagyunk!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium 2016. december 10-én ünnepélyes keretek között iskolánknak az „Örökös Ökoiskola” címet adományozta

Környezeti nevelésünk célja, hogy elősegítse az általános iskolai korosztály környezettudatos szemléletének, magatartásának, életvitelének kialakulását. Ezzel érhető el, hogy a felnövekvő nemzedék képes legyen majd tevékenységében, döntéseiben alkalmazni, érvényesíteni ezt a szemléletet és ismeretanyagot a fenntarthatóság érdekében.

Tevékenységeink a környezeti nevelés szolgálatában

Gyűjtési akciók

Szelektív hulladékgyűjtés

A számunkra már felesleges, de hasznosítható hulladékokat elkülönítetten gyűjtjük, és megfelelő módon adjuk tovább újra hasznosításra, – újra feldolgozásra. 

Kupakgyűjtés

A Holofon Kft fő tevékenysége a háztartásokból származó műanyag, zömében csomagolási eredetű hulladékok átvétele és feldolgozása, anyagában történő újrahasznosítás céljából.
Az újrahasznosítás érdekében iskolánk folyamatos kupakgyűjtés tart.

Cseppet Sem! program – Lakossági használt sütőolaj begyűjtés

Kevesen tudják, de egyetlen csepp használt sütőolaj akár több ezer liter élővizet is beszennyezhet, növények, állatok, mikroorganizmusok élőhelyét. A magyar otthonokban évente akár több 10.000 liter olaj is felhasználásra kerülhet. Főzés után sok esetben nem tudunk mit kezdeni a használt olajjal, a WC-be, vagy lefolyóba öntés pedig nem csak óriási károkat okoz az élővilágnak, de a vízvezetékeknek sem tesz jót, hiszen az olaj később jelentős dugulást okozhat, akár egy teljes társasházi vízvezetékrendszerben.
Iskolánk gyűjtőpontként csatlakozott a kezdeményezéshez.

Sulizsák program – Göncölj a Földért!

A Program keretein belül ruhagyűjtési nap került megszervezésre, ahová a tanulók behozhatják az otthon és környezetükben már nem használt, a program előírásainak megfelelő ruhákat, kiegészítőket, cipőket.

Old Blue – farmer gyűjtés

Évente kb. egymilliárd farmernadrágot gyártanak a világon. Az Old Blue célja, hogy ebből a mennyiségből minél több újrahasznosításra kerüljön.
A környezetvédelem jegyében a megunt, kinőtt, elkopott, szakadt, de még anyagában használható  farmereket és kordbársony ruhadarabokat tisztítják, újra szabják, varrják, hogy új használati tárgyként szülessen újra!
Iskolánk gyűjtést szervez a szervezet számára!

Papírgyűjtés

Az iskolai papírgyűjtés legfőbb célja, hogy a gyerekek figyelmét felhívják a környezet megóvására, s az újrahasznosítás lehetőségére is.

Környezettudatos hagyományaink, értékeink

Iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program

A program célja, hogy az 1-6. évfolyamos tanulóinkkal megkedveltessük a zöldségeket, gyümölcsöket, ezáltal hosszú távon emelje a korosztály zöldség-, gyümölcsfogyasztását, így hozzájáruljon az egészséges táplálkozási szokások kialakulásához, valamint a túlsúlyosság és az elhízás elleni küzdelemhez.

TeSzedd program

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei.

Zöld Követ program

A Zöld Követ Egyesület célja, hogy irányt mutasson a környezetvédelem iránt érdeklődők számára, a családokkal megismertesse a környezettudatos nevelést, valamint edukálja a most felnövő generációt, hiszen a jövő az ő kezükben van.

Iskolánk 2021-től működik együtt az egyesülettel. 1-8. évfolyamon minden osztályunk részt vett foglalkozásaikon, ezáltal is közelebb kerülve a környezettudatos életmódhoz.

Családi nap és
Ziper Piknik

Elmét és testet megmozgató több öko tudatos feladatokkal, játékokkal készültünk a gyermekek, szülők, kollégák számára, akik lelkesen vették az akadályokat és minden feladattal sikeresen megbirkóztak

ÖKOtábor

A tábor elsődleges célja, hogy a gyermekek
megismerjék országunk természetes és mesterséges környezetét.
Iskolánk törekszik arra, hogy évről-évre új helyszínt találjunk az ismeretlen tájak felfedezésére.

Ballagók emlékfája

2021 óta hagyomány, hogy a ballagó osztályok fát ültetnek ballagásuk emlékére. Az idei évben a „10 millió Fa Alapítvány” felajánlásaként valósulhatott meg ez a hagyomány. Réztábla helyeztünk el, melyen az osztályfőnökök és a diákok neve látható.

Tematikus kiállításaink, érzékenyítő foglalkozásaink, jeles napjaink

Állatok világnapja

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Víz világnapja

Happy hét programon belül iskolánkban kollégák közreműködésének köszönhetően játékos, ismeretterjesztő előadásokon, kísérleteken vehettek részt diákjaink. A megfelelő folyadékbevitel mellett fontosnak tartottuk kiemelni, hogy társadalmunk jelenlegi működésével mennyi vizet használunk fel 1-1 termék létrejöttéig, illetve a vízi állatok védelme is előtérbe került. A hét zárásaként elkészítettük közös vízcseppünket is!

Föld napja

Figyelemfelhívó szemléltetők bemutatása során érzékenyítő foglalkozáson vett rész iskolánk minden tanulója.

Madarak és fák napja

ÖKO kreatív foglalkozások

Hasznos linkek

Ökológiai lábnyom számítás

Klíma Óbuda

Szelektálok.hu

Zöld Követ Egyesület

Humusz Szövetség

10 millió FA